Eljött az a nap, amit nagyon vártunk: Vas Kata Blanka esélyesként állt rajthoz a cyclo-cross VB U23-as versenyében. Talán nem nagy spoiler: „csak” bronz lett a vége, 9 másodperccel ért be a győztes Fem van Empel mögött.
Én úgy látom, hogy Blanka alapvetően 2 nagy hibát vétett: tavaly ezüstöt szerzett a VB-n, idén pedig megnyerte a Világkupa összetettet. Ha ezek nincsenek, akkor most mindenki nagyon boldog lenne ezzel a harmadik hellyel. Így azonban az aranyérem lett volna az egyetlen olyan eredmény, ami nem hagy senkiben hiányérzetet.
Nem tudom, hogy a közvetítésben miből mennyi jött át nektek – én még nem néztem vissza -, de ez a tengerparti homok valami brutális. Én 10 méterenként meg akartam állni. Taposod, és nem történik semmi, nem haladsz, süllyedsz el. A cyclo-cross viszont egy ilyen szakma, vannak pályák, amin futni kell, homokban, sokat.
Blanka a mezőny legtechnikásabb és legerősebb versenyzői közé tartozik (minimum!), futásban viszont nincs az élmezőnyben. Egy átlagos pályán, ahol kevesebbet kell futni, ezt a hátrányt tudja kompenzálni, de a VB pálya nem volt ilyen. Hiába gyűjti valaki egész évben a legtöbb világkupa pontot, a legfontosabb versenyen simán kioszthatnak egy neki nem fekvő pályát, ráadásként pedig ott van egy csomó holland akik ellen egyedül kellene megoldani a feladatot.
Ez nem sikerült, de Blanka hősiesen küzdött, mindent kiadott magából, azonban ma ebben ennyi volt.
Szemléletformálónak egy gondolat: magyar nyelven azt szoktuk mondani, hogy valaki „harmadik helyen végez”. Az eredményhirdetéseken angolul ugyanő: „winner of the bronze medal”.
Én ezúton szeretném megköszönni Blankának, hogy egész szezonban mennyi örömöt okozott a versenyzésével. Kívánom, hogy jövőre is sikerüljön szintet lépnie és rendszeresen láthassuk majd az elit mezőny legelején harcolni.
Ja, és délután Mathieu van der Poel megmutatta, hogy – hiába tippeltem be Wout Van Aert győzelmét -, jelenleg mégis ő a szakág legnagyobb királya.
Jelen galéria elérhetősége szabadon megosztható, de a képek bárminemű egyéb felhasználása tilos, ugyanakkor megvásárolhatók, keress meg a részletekért.
Leave a reply